Olvasási idő: ~3 perc
A szöveg összesen 669 szóból áll.
A TGI eheti élő adása egyfajta hír-frissítés volt és elhangzott néhány új információ is, mint például hogy a bond hátterében egy jelentős malajziai befektetési bank áll, a TGI pénzügyminisztériumi egyeztetést kezdeményez, a TGI három pénztermelő pillére közül a legkisebb is képes fenntartani a kedvezményes vásárlási modellt.
Az adás tartalma:
- A 750 millió eurós vállalati kötvény hátterében valós eszközök és egy malajziai befektetési bank áll.
- A visszarendezési folyamat a végéhez ért. A TGI maradéktalanul teljesítette a hatóságok elvárásait.
- A 7%-os termék és a TGI három pénztermelő pillére.
- Biztonság, hogy mindenki nyugodtan aludhasson – az európai jogi környezet.
TGI bond
Elsőként a sokat emlegetett 750 millió eurós kötvényről volt szó, vagy ahogy a sajtó nevezte, a „Monster Bond”-ról. Helmut elmondása szerint őt is kezdi már fárasztani ez a téma, de hangsúlyozta, hogy a munka elkészült, és a kötvény hamarosan megjelenik az Euroclear rendszerben. Helmut kiemelte, hogy a kötvény mögött nem „titokzatos” vagy bizonytalan források állnak, hanem valódi eszközök: bányarészesedések, aranykészletek, befektetések és egyéb vagyonelemek. Ez azért fontos, mert a kötvény nem kisbefektetők pénzéből épül fel, hanem meglévő értékek állnak mögötte.
Ennek a kötvénynek a kezelésére egy külön alapot, úgynevezett Subfundot hoztak létre. Ez az alap intézi a kötvény adminisztrációját és működtetését. A cél az, hogy ha a TGI-nek valamikor a jövőben tőkére lenne szüksége, akkor ezeket az eszközöket monetizálni lehessen, vagyis pénzzé lehessen tenni. Ebben a folyamatban vesz részt egy malajziai befektetési bank, amely partnerbankokon keresztül működik együtt.
Helmut külön hangsúlyozta, hogy a kötvény biztosítással is rendelkezik, ami egy nagyon fontos biztonsági tényező – majd elmondta, hogy őszintén reméli, hogy soha nem lesz szükség ennek igénybevételére, de ügyfélbiztonsági szempontból nagyon fontosnak tartja, hogy ez a háttér rendelkezésre álljon.
Hamarosan megkapja a TGI az ISIN-számot, amely a kötvény hivatalos azonosítója. Amint ez megtörténik, tájékoztatni fogják az ügyfeleket és a közösséget.
Az adásban ismét előkerült a média szerepe is. Helmut szerint sokszor minden új dologra azonnal gyanakvással reagálnak az emberek. Példaként a Revolutot említette, amelyet kezdetben sokan veszélyesnek vagy csalásgyanúsnak tartottak, mára viszont hatalmas, ismert pénzügyi szereplővé vált. Ezzel arra utalt, hogy szerinte a TGI új megoldásait is sokan azért támadják, mert még nem ismerik pontosan a működésüket.
A visszarendezési folyamat a végéhez ért
Az adás másik fontos pontja a visszarendezési folyamat volt. Helmut elmondta, hogy ez a folyamat gyakorlatilag befejeződött, és most a végleges benyújtás előkészítése zajlik. Kiemelte, hogy szeretnének megfelelni az osztrák FMA, a német BaFin és a liechtensteini FMA elvárásainak is.
Kaltenegger úr szerint a TGI most már megtapasztalta, hogy ha egy vállalat nagyobbra nő, akkor sokkal komolyabb hatósági és médiabeli figyelmet kap. Ezt el kell fogadniuk, de őt továbbra is meglepi, milyen nagy nyilvánosságot kapnak. Viccesen úgy fogalmazott, néha úgy érzi magát, mintha a TGI Apple méretű vállalat lenne, pedig valójában szerinte a méretük inkább csak az Apple egyik kisebb részlegéhez hasonlítható.
A TGI most egy átmeneti szakaszban van: már nem kis cég, de még nem is az a nagyvállalat, amivé válni szeretne. Úgy fogalmazott, hogy most érkeztek el arra a pontra, amikor valóban magasabb szintre kell emelniük a vállalat működését.
Ezzel kapcsolatban visszatért a visszarendezési folyamatra is. Elmondása szerint a média és sok kritikus már előre azt várta, hogy a TGI nem fogja tudni megoldani ezt a helyzetet, az ügyfelek pedig pénzt veszítenek majd. Helmut elmondása szerint azonban ennek az ellenkezője történt: a folyamatot gyakorlatilag elkészítették, és senki sem veszített pénzt. Most az FMA ellenőrzése következik, amely átnézi, hogy mit, hogyan és kinek fizettek ki. Ha a hatóság módosítást kér, azt elmondásuk szerint végrehajtják.
Ennek kapcsán Kaltenegger úr elmondta, hogy a hatóság elvárásait teljesítették, a TGI felveszi a kapcsolatot a liechtensteini pénzügyminisztériummal, hogy konszenzusra jussanak és találjanak egy olyan megoldást, ami a jövőben is mindig működik majd – ami nem teszi lehetővé, hogy a hatóságok ilyen jellegű problémát okozzanak.
A TGI jelentős adót fizet Liechtensteinben, ezért joggal várhatja el, hogy feleslegesen ne zaklassák és akadályozzák a vállalat működését, hiszen emiatt vonult ki és vonul ki ma is számos jelentős vállalat az európai piacokról. (Ez saját megjegyzésem.)
A 7%-os termék és a három pénztermelő pillér
A 7%-os modellt a TGI egyik legfontosabb új termékeként említette Helmut – mivel itt az ügyfél már a vásárláskor 7%-kal alacsonyabb árat fizet, majd rövid időn belül megkapja a fizikai aranyat, így megszünteti a korábbi hosszabb távú kérdéseket: itt nem három év múlva történik valami, hanem nagyjából nyolc héten belül (fizikai aranyszállítás vagy visszavásárlás).
Helmut külön kiemelte, hogy ennél a modellnél a TGI nem alkalmaz spreadet, vagyis kereskedelmi árkülönbözetet. A TGI azért teheti meg, hogy lemond erről az árrésről, mellette ajánlói jutalékot fizet, és még jelentős profitja is marad a vállalatnak, mert a háttérben valós fizikai folyamatok állnak. Például egyik ilyen elem a kereskedelem: A TGI finomítókkal és bányákkal köt szerződéseket, majd aranyat vásárol kedvezményes áron. Ez lehet LBMA-minőségű finomarany vagy úgynevezett doré rúd, amely még további finomításra szorul. Ha például a TGI a londoni aranyárhoz képest 5–6%-kal olcsóbban tud doré aranyat vásárolni, majd azt továbbértékesíti, egy ügyletből körülbelül 5% nyereség maradhat. Ha ezt egy hónapban többször is meg tudják ismételni, akkor ebből már jelentős profit képződhet. Már csak ebből a kereskedelmi profitból is finanszírozni lehet a kedvezményeket, a jutalékokat és a vállalat eredményét is. Kaltenegger úr példaként megemlítette, hogy szeptembertől heti 500 kilogramm arany vásárlását tervezik, valamint jelenleg is van ajánlatuk 150 kilogramm LBMA-tanúsított finomaranyra, amelyre állítása szerint már vevő is van.
Természetesen a saját aranykereskedelmén – ami a saját bányákban kitermelt arany értékesítését jelenti – jelentősen nagyobb a TGI profitja, hiszen kevesebb közvetítő van a folyamatban.
A másik fontos bevételi és vagyonelem a bányarészesedések rendszere. Ez jelentős profitot termel. Helmut ezt egy egyszerű példával magyarázta el: ha egy aranybányának tőkére van szüksége új gépekre, mosóberendezésekre vagy termelésbővítésre, akkor a TGI finanszírozást vagy nagy volumenű aranyvásárlást biztosíthat. Cserébe részesedést kérhet a bányából, illetve előnyös kereskedelmi feltételeket kaphat. Így a bánya növelni tudja a kitermelést, a TGI pedig részesedhet a megnövekedett termelés eredményéből.
Helmut hangsúlyozta, hogy ez nem új találmány, hanem évtizedek óta működő üzleti logika. A különbség az, hogy ehhez komoly tőke, kapcsolatrendszer és bizalom kell. Nem lehet egyszerűen besétálni egy bányához és részesedést kérni. Ehhez kormányzati kapcsolatokra, magas szintű döntéshozókra, stratégiai partnerekre és bizalomra van szükség. A TGI mára már rendelkezik ezekkel a kapcsolatokkal.
A TGI működésének tehát jelenleg ez a három fő pillére:
- partnereken keresztüli fizikai aranykereskedelem;
- saját fizikai aranykereskedelem (ahol már kevesebb közvetítő van, így magasabb lehet a nyereség);
- bányarészesedések rendszere (amely hosszú távú vagyont és stabilitást adhat a vállalatnak).
A kötvény szerepét ebbe a hárompilléres modellbe illesztették be.
Kaltenegger úr elmesélte, hogy egy nagy befektetési bank kereste meg őket azzal, hogy a TGI mögött értékes eszközök vannak, ezért érdemes lenne vállalati kötvényben gondolkodni, mert ez az üzlet biztonsága számára egy fontos tényező – és ez volt az a dolog, az ügyfelek biztonsága, ami Kaltenegger úr számára a legfontosabb, így belevágtak és létrehozták a kötvényt.
Biztonság, hogy mindenki nyugodtan aludhasson – az európai jogi környezet
“Számomra a biztonság a legfontosabb” – fogalmazott Kaltenegger úr.
Helmut elmondása szerint azt szeretné, hogy az ügyfelek és a partnerek hosszú éveken keresztül nyugodtan alhassanak, és biztosak lehessenek abban, hogy a TGI mögött akkor is van védelmi rendszer, ha a világban vagy az üzletben valamilyen rendkívüli esemény történne.
Jelenleg az egyik legnagyobb nehézség az, hogy bár Európai Unióról beszélünk, a gyakorlatban minden ország más szabályokat, más pénzügyi hatósági elvárásokat és más adózási rendszert alkalmaz. Helmut szerint ez rendkívül megnehezíti egy nemzetközi vállalat működését, mert minden országban külön jogi és compliance-megfelelést kell kialakítani.
Külön kiemelte, hogy a TGI-t aranykereskedőként egyes hatósági értelmezések szerint letétkezelőként kezelték, amit ő továbbra is nehezen ért. Szerinte a TGI aranykereskedőként működik, nem pedig klasszikus letétkezelőként. Ezzel kapcsolatban arról is beszélt, hogy a túlzott szabályozási és jogi terhek miatt ma már szinte önmagában azt is meg kell tudni finanszírozni, hogy egy vállalat egyáltalán működhessen.
A beszélgetésben előkerültek az adóterhek is. Helmut elmondása szerint: egy vállalkozó az év első felében gyakorlatilag az adóhatóságnak dolgozik, és csak az év második felétől termel saját magának. Ezzel azt akarta érzékeltetni, hogy szerinte az európai vállalkozói környezet egyre nehezebb, főleg akkor, ha egy cég több országban is aktív.
Ennek ellenére, ahogy fogalmazott, a TGI nem hátrál meg. Elmondása szerint a vállalat minden vádat és kérdést lépésről lépésre tisztázni fog. A legfontosabb nyitott kérdés szerinte a pénzmozgások dokumentálása: vagyis pontosan megmutatni, hová került az ügyfelek pénze, milyen célból, milyen úton és milyen indokkal. Helmut azt mondta, hogy ezt teljes körűen, hiánytalanul tudják bizonyítani.
A TGI erősen dolgozik a nemzetközi terjeszkedésen, aminek egyik lépcsőfoka volt a többnyelvűsítés. A hétfő online prezentációk 20 nyelven érhetők már el élő fordítással.
Folyamatosan bővülnek a bányászati projektek, jelentősen emelkedik a vállalat profitja, sorra alakítja ki a vállalat a biztonsági tényezőket és hamarosan új termékek és szolgáltatások érkeznek.
Remélhetőleg a vállalat igazi nagyvállalati szintre lépését már nem fogják a mostani FMA-s dologhoz hasonló események nehezíteni – most ezen dolgozik a TGI kormányzati szinten is.