2026.02.26. csütörtökön este a TGI TV élő adásában már régóta várt bejelentést hallhatunk, így megtudtuk, hogy:
Elindul a TGI több millió euróból fejlesztett új informatikai rendszere. Információkat kaptunk a vásárlók számára rendkívül előnyös változásokról és az átállás részleteiről is.
Folyamatos a növekedés – Néhány hét és a kételkedők véleménye megváltozik majd
Új nyereményjáték – Találja ki mi az a dolog, ami után a kételkedők véleménye megváltozik! Aki a legközelebb áll a valósághoz, 50 gramm aranyat nyer!
Profi csapat a háttérben – Roman Kaltenegger telitalálat volt
DTM és GT WORLD CHALLENGE – Világklasszis pilótát szerződtetett a TGI
ELINDUL A TGI ÚJ INFORMATIKAI RENDSZERE
A régi webiroda első verziója bőven a TGI előtti időkből származik – 16 évvel ezelőtt hozták létre, majd később átprogramozták. Az új rendszer indulásával Kaltenegger úr is búcsút vett ettől a rendszertől: “Tulajdonképpen ma egy kicsit gyászolok” – fogalmazott.
Az a mennyiségű adat, amit ez a régi rendszer kezelt szinte hihetetlen. “Csoda, hogy az utóbbi hetekben nem omlott össze” – mondta Kaltenegger úr, aki elmondta, hogy szerette a régi rendszert, mert kényelmes volt . “Ha beírtam egy partnert, nyugodtan meg tudtam inni egy kávét, rágyújtani, és egyszer csak megnyílt.”
Az új backoffice már teljesen más – “rányomsz, bumm, robbanás, minden azonnal ott van” – fogalmazott.
Ez a rendszer új, modern, villámgyors. Másfél évig tartott a fejlesztés, és euró milliókat fektetett bele a vállalat. Sokan mondják, hogy egy ez csak egy webiroda – de valójában többe kerül, mint egy ház.
Akik a régi rendszert használták, talán nem értették, mi munka volt mögötte. Lehet, hogy azt mondták: milyen régimódi. De ha belegondolnak abba, hogy mennyi adat, mennyi művelet zajlik a háttérben. Havi 12–15 millió euró kifizetésről beszélünk, nem évente. Ez a rendszer megbízhatóan működött 16 éven át.
Most viszont jön az új korszak. Aki nem halad a korral, lemarad. Az új rendszer turbó fokozat.
RÉSZLETEK AZ ÚJ RENDSZERRŐL
Az egyik legnagyobb újítás a kifizetések rendszere.
Eddig havonta kétszer volt kifizetés, 1-jén és 16-án, ha nem volt ünnepnap – ez megszűnik. Most viszont mindenki maga dönti el, mikor és mennyit szeretne kifizetni. A partnerek havi részesedés kifizetése is felgyorsul – ha ma egy partner ajánlásának köszönhetően vásárlás jön létre 13-án, akkor egy hónappal később 13.-án már utalhatja is magának a részesedését, jutalékát. Nem kell várni fix dátumokra.
Mostantól már nem csak azt dönthetem el, hogy kiutalom-e az irodában lévő összeget vagy sem, hanem azt is, hogy mennyit. Mindenki maga dönti el, hogy mennyit szeretne utalni 2000 eurót? 500 eurót? Teljes összeget? Mostantól “Én vagyok a saját „kifizetőm” – fogalmazott Kaltenegger úr.
Újdonság lesz az is, hogy előre látni fogjuk, hogy mi érkezik a következő napokban a számlánkra. A minimum kifizetési összeg – 30 vagy 50 euró – megszűnik. Szabadon rendelkezhet mindenki a saját egyenlegével. Ha péntek este kér kifizetést, lehet, hogy csak hétfőn érkezik meg a banki feldolgozás miatt – de a TGI dolgozik azon is, hogy valós idejű megoldás legyen. Hamarosan elérhetőek lesznek új fizetési szolgáltatók – Pay by Rose, Goldcard –, és akkor másodpercek alatt átmegy az összeg.
Az új dashboard átláthatóbb, mint valaha. Látható a vásárlási ár és az aktuális visszavásárlási ár is. Például: valaki 60 000 euróért vett aranyat, most 125 000-et ér. Minden adat mellett információs gomb található („i”) magyarázattal. Lesznek részletes magyarázó videók is.
Bevezetésre került egy zöld és egy piros gomb. A zöld a magyarázó videókhoz vezet. A piros a visszajelzés, hibajelzés, kérdés funkció – mindent a rendszeren belül lehet jelezni, nem e-mailben.
AZ ÁTÁLLÁS
A jelenlegi háttériroda 2026. február 28-án, szombaton 18:00 órakor bezár és megkezdődik az adatátvitel az újba. Az ezt megelőzően leadott megrendeléseket a TGI a szokásos módon dolgozza fel.
Az adatátvitel során több mint 40 000 ügyfél és ajánló adatait migrálja a TGI. Ez 12–48 órát is igénybe vehet – az is előfordulhat, hogy hétfő estig nem lesz elérhető a rendszer.
Aki bármi hibát, akárcsak egy cent eltérést is tapasztal, ne az ügyfélszolgálatnak írjon emailt, hanem használja a piros gombot.
Ezt követően az új háttériroda ugyanazon a címen (my.tgi.li) lesz elérhető.
Az új rendszerbe történő bejelentkezés, ahogy korábban is a TGI azonosítóval (ID-val) történik.
Az első bejelentkezésnél rá kell kattintani az „Elfelejtette jelszavát?” gombra, majd új jelszót kell kérni. Az új jelszót emailben érkezik – utána lehetőség van egyedi jelszó beállítására az irodában..
FOLYAMATOS A NÖVEKEDÉS
A TGI folyamatosan növekszik: Lichtensteinben bővítésre került az iroda, folyamatosan jelentős mennyiségű aranyat szállít a TGI.
Hamarosan pedig nagy bejelentés következik majd – két-három héten belül jön az „ősrobbanás” – egy olyan lépés, amely után többé senki nem fogja tudni megkérdezni: létezik-e még a cég három év múlva? Hol van az arany? Lehetséges-e a 72%-os kedvezmény? Piramisjáték-e?
Hat év alatt mindig pontosan fizetett és szállított a TGI, mégis folyamatosan érkeznek a kételkedők. A TGI ezért kidolgozott valamit, ami mindezt végleg lezárja. Tesztet végzett több mint 50 emberrel. Ez nem termékcsere, nem valami, ami rontaná a meglévő ügyfelek helyzetét – hanem egy megoldás, amely örökre lezárja a kritikákat.
A JÁTÉK – 50 GRAMM, AKI KITALÁLJA!
A TGI most játékot hirdet: aki legközelebb jár ahhoz, hogy kitalálja, mi lesz az „ősrobbanás”, 50 gramm aranyat nyer – körülbelül 7000 euró értékben. Az Instagram TGI fiókon keresztül lehet üzenetet küldeni jövő csütörtökig.
A TGI-t ma is sokan kritizálják, piramisjátéknak nevezik.
“Mindenkinek joga van a véleményéhez, de maradjunk a tényeknél – a meghívás nyitva áll a kritikusok előtt is – jöjjenek el, beszélgessünk.” – mondta Kaltenegger úr.
2026 áprilisában a Bootup teljes gyártásra áll át, és bemutatják majd a gépeket is. Ez valódi termelés!
A TGI gyorsabb, erősebb, nagyobb lesz – és hamarosan jön az ősrobbanás. És utána ezek a kérdések többé nem fognak visszatérni. – fogalmazott Kaltenegger úr.
PROFI CSAPAT A HÁTTÉRBEN
“Nagyon örülök, hogy Kaltneckernek hívják. Aki csak jön-megy, mindenkit hozzá irányítok. De azt kell mondanom, Romannal, mint új ügyvezetővel kapcsolatban nem gondoltam volna, hogy ennyire jó lesz. Mindig is volt érzéke az emberekhez, jó megérzése az üzlethez, érzékenysége – ez mindig megvolt benne. De vele tényleg telitalálatot csináltunk. Ahogy ide-oda ingázik, intézi a dolgokat, most például heteken át adatvédelmi képzésen ült Svájcban.
Az új adatvédelmi rendelet miatt ez rendkívül fontos téma. Mindenkinek ajánlom, hogy foglalkozzon vele. Meg kell nézni a szabályozásokat, compliance, előírások – ehhez valódi szakemberek kellenek, mint a mi Michelünk. És örülünk, hogy Raschauer professzor is a háttérben támogat minket, mert ez tényleg összetett terület. Ha nincsenek ilyen képzett profik, a szabályozások óriási terhet jelentenek.
Én nem tudok mindent, ezért örülök, hogy ilyen csapat van körülöttem. Büszke lehet rá minden TGI-részvényes, hogy ilyen erős csapat dolgozik a háttérben. Persze vannak nézeteltérések is – engem mindig kérdeznek, hogy minden ilyen harmonikus-e. Nem, néha repülnek a szikrák, de végül mindig egyetértésre jutunk, és ez a lényeg.
Az ügyfelek és partnerek nem látják, mennyi munka van a háttérben. Mi most 30 percet beszélünk arról, milyen fantasztikus az új backoffice rendszer, de másfél év munka és körülbelül 2,5 millió euró befektetés van mögötte. Más házat vesz ennyiért – mi backoffice-t vettünk. Ez az élet.”
– fogalmazott Kaltenegger úr.
DTM ÉS GT WORLD CHALLENGE
Közben zajlanak az autóversenyes projektek is: három arany versenyautó áll a rajtvonalhoz – kettő a DTM-ben, egy a GT World Challenge-ben. A TGI-nek sikerült megnyernie a kétszeres világbajnok pilótát, Bortolotti-t is versenyzőnek. Lesz hospitality, közös programok, meetingek, grillestek – igazi élményhétvégék.
Emellett a Smart Sponsoring révén a TGI AG megmentette az Austria Klagenfurt futballklubot a csődtől, és most Kaltenegger úr lett a csapat elnöke. A stadion 37 000 férőhelyes, az egyik legmodernebb Ausztriában. Rendezvényeket, például TGI Fight Night-ot is tervez ott a TGI. A stadiont 10 évig használhatja a TGI AG.
A 2026-os év izgalmasan indult és, ami idén még következik az talán sokak szemét felnyitja majd – a TGI nem egy “garázsvállalkozás”, ami piramisjátékot épít, hanem a Világ egyik legjelentősebb aranyipari szereplője, aki innovatív megoldásaival, jelentős stratégiai partner kapcsolataival átalakítja az aranyról és az azzal elérhető előnyökről alkotott képünket.
TGI – OKOSABB MÓDJA AZ ARANYVÁSÁRLÁSNAK