
A TGI AG csütörtöki (2025.10.23.) élő adásában Helmut Kaltenegger úr a TGI AG alapítója és főrészvényese beszélt arról, hogy a Gold Crest aranyfinomítóban gyártott – saját márkás – aranyrudak 24 karátos, azaz színtiszta aranyrudak.
A Gold Crest aranyrudakat a TGI vagy „150” alkalommal teszteltette már független szakértőkkel és minden alkalommal megállapították, hogy a rudak 999,9 tisztaságú rudak annak ellenére, hogy a rudakon lévő jelölés szerint a tisztaság 999,5-ös.
Kaltenegger úr elmondta, hogy ennek a jelölésnek az oka az, hogy a ghánai kormány nem engedélyezi a 999,9-es jelölést, csak a 999,5-öt.
Az aranyrudak értékére nézve ez semmilyen hátrányt nem jelent, ahogy az sem, hogy a finomító jelenleg még nem LBMA minősítéssel rendelkező finomító, hiszen jogszabály szerint a 999,5-ös tisztaságtól befektetési aranyról beszélünk, ami áfa mentesen megvásárolható és amivel egy éven túli tartás (illetve az azt követő értékesítés esetén) az EU több országában adókedvezmény vehető igénybe.
MIT JELENT A 999.9 EZRELÉK ÉS 999.5 EZRELÉK TISZTASÁG?
Az arany tisztaságát kétféleképpen lehet mérni: karátban és finomságban. A „karát” az arany más fémekkel kevert tisztaságát méri. Például a 24 karátos aranyat tisztának tekintik, mert nem tartalmaz más fémeket. Az arany azonban a valóságban általában nem tökéletesen tiszta. Azt, hogy mennyi az aranyban lévő színarany, az arany „finomsági” száma mutatja. A „finomság” tehát szintén az arany tisztaságát méri, de ezredrészben fejezik ki.
A legmagasabb elérhető tisztasági szint 999,9 ezrelék, ami azt jelenti, hogy a szennyeződések nagyon kis hányada van jelen.
1000 gramm arany esetében a 995-ös tisztaság azt jelenti, hogy 995 gramm aranyat kapunk 5 gramm más fémmel; a 999-es tisztaság 999 gramm aranyat jelent 1 gramm más fémmel, míg a 999,9 azt jelenti, hogy csak 0,1 gramm más fémet kapunk, a többi tiszta arany.
MI AZ LBMA?
A London Bullion Market Association (LBMA ) 1987-ben alakult, a globális OTC (over the counter) nemesfém piacot képviselő nemzetközi kereskedelmi szövetség, amely „a nemesfémek globális szakértőjeként” definiálja magát. Tagsága világszerte körülbelül 150 cégből áll, beleértve kereskedőket, finomítókat, termelőket, bányászokat, gyártókat, valamint tárolási és biztonságos szállítási szolgáltatásokat nyújtókat.
A magas színvonal fenntartása érdekében az akkreditált Good Delivery finomítókat folyamatos tesztelésnek vetik alá az LBMA Proaktív Monitoring Programja keretében.
A Gold Crest finomító jelenleg még nem rendelkezik LBMA minősítéssel, de ez az általa gyártott arany minőségét nem befolyásolja.
SAJÁT TAPASZTALATOM 2025-BEN: NEM SZÁMÍTOTT, HOGY AZ ARANYAM LBMA
2025 tavasszal próbát tettem, hogy a nálam lévő LBMA finomítótól származó aranyamat, ami 5 grammos Argor-Heraeus lapka volt, valóban egyszerűen és bárhol el tudom-e adni, hiszen amikor ilyen lapkát vásárol az ember, egyrészt kicsit többet kell érte fizetni, mint más, nem LBMA aranyakért, másrészt az az információt kaptam, hogy az LBMA arany azért jó, mert azt bármikor egyszerűen eladhatom, anélkül, hogy bevizsgálnák.
Felhívtam az egyik legnagyobb hazai kereskedő céget (BÁV), mivel az ő kínálatákban is szerepel az Argor-Heraeus 5 grammos lapkája. Megkérdeztem, hogy miként tudom náluk eladni az aranyat. A BÁV központi ügyfélszolgálata tájékoztatott, hogy ez nem olyan egyszerű dolog. Egyrészt nem minden BÁV üzlet (ahol aranyat lehet vásárolni) jogosult visszavásárolni aranyat, mert ehhez külön jogosítvánnyal kell rendelkezzen az ott dolgozó személyzet. Egyből szűkült a kör, mert kiderült, ilyen BÁV üzlet csak kevés van az országban, így kb 90 km-t kellett volna utazzak az eladáshoz. Végül erre nem volt szükség, mert megtudtam azt is, hogy a BÁV csak azt az LBMA aranyat (és ez igaz egyéb aranyra is) csak akkor vesz át vizsgálat nélkül, ha azt nála vásárolta a vevő.
Ha nem a BÁV-nál vásároltam, akkor vizsgálni kell az aranyat. A vizsgálathoz meg kell bontani az arany lapka műanyag csomagolását, ami már önmagában is azt jelenti, hogy az aranyam már csak törtaranynak számít (ezt az árat fizeti a kereskedő!), de a vizsgálat miatt – ami egy roncsolásos vizsgálat – eleve törtarannyá minősül a szuper LBMA aranyam.
Szóval, mindjárt az első kereskedőnél megdőlt az állítás, miszerint az LBMA aranyat bárhol, bármikor és a legmagasabb áron el tudom adni.
Jött a következő kereskedő. Felhívtam a Correct Gold központi számát. Ők is elmondták, hogy nem minden üzletükben van lehetőség visszavásárlásra, de szerencsére a közelemben volt egy üzlet, így el is mentem, hogy személyesen kérjek információkat. A helyszínen elkérték a nálam lévő arany lapkát, lemérték a tömegét és megnézték a műanyag csomagolását. A Correct Gold munkatársa elmondta, hogy a lapka csomagolásán van egy csiszolódás, ami miatt a további értékesítése esetleg problémát okozhat, de gyorsan lefotózta és elküldte a központnak. Néhány percen belül jött a válasz, hogy a csiszolás nem jelentős, így teljes árat fizetnek érte, ha el akarom adni. Nem számított, hogy LBMA vagy nem LBMA, ott vettem vagy sem, befektetési arany volt és csak ezt nézték. Elmondták, hogy ha eladom, a vételárat kérhetem euróban vagy forintban is, illetve készpénzben vagy akár utalással is (ez néhány órán belül történik meg, ha ezt választom). Ez jó tapasztalat volt, viszont semmi előnye nem volt annak, hogy az aranyam LBMA finomító aranya vagy egyébként más, nem LBMA, de ismert finomító aranya. Aki el akarja adni a lapkáit jó áron macera nélkül, annak ajánlom a Correct Gold-ot. (Én a győri és veszprémi üzletben is jártam, mindkét helyen udvariasak voltak és gyorsan-, szakszerűen jártak el).
Megnéztem még az ismert aranypiac.hu weboldalt is. Hogy amikor LBMA aranyat veszek és eladok, akkor mi történik. Az online árlistájukban azt tapasztaltam, hogy amikor megvásárolom az LBMA aranyat, akkor kicsivel magasabb árat kell fizetnem, de amikor visszavásárolják tőlem, ugyan azt az árat kapom érte, mint egy nem LBMA aranyért.
A saját tapasztalatom és véleményem: nem biztosított semmilyen előnyt az, hogy LBMA aranyat vásároltam.
A csütörtöki élőben Kaltenegger úr is hasonló véleményt fogalmazott meg, miszertint az LBMA egyfajta „marketing” elem. Természetesen van értelme és biztosan hasznos, hogy szigorú gyártási minőségi elvárások vannak megfogalmazva az LBMA finomítók részére és, hogy folyamatosan ellenőrzik is ezeket a finomítókat, de fontos azt is szem előtt tartani, hogy az LBMA minősítés nem csak a minőségről szól… forgalmi elvárások és egy sor egyéb, az arany minőségétől független elvárások is szerepelnek az LBMA elvárás listáján… szóval attól, hogy egy finomító nem LBMA minősítésű, az arany, amit ott gyártanak ugyanaz a minőség lehet, mint az LBMA aranyak. És, hát a nagyobb finomítókat – és vélhetően a kisebb, de ismert finomítókat is – folyamatosan ellenőrzik és vizsgálják.
A TGI is így tett a Gold Crest aranyrudak kapcsán, és meg is állapították, hogy 999,9-es tisztaságúak az itt gyártott aranyak.
Mindezek ellenére / vagy ezek mellett, a Gold Crest aranyfinomító elindította az LBMA minősítés megszerzését, hiszen ez egyfajta prestizs kérdés számára – Afrika első LBMA aranyfinomítójának lenni.
A TGI-től vásárolt Gold Crest befektetési aranyrudak tehát színtiszta aranyrudak, amik befektetési arany tisztaságúak, a TGI által megbízott független ellenőrzések eredménye szerint 999,9-es tisztaságúak.
TGI – OKOSABB MÓDJA AZ ARANY VÁSÁRLÁSNAK!