2026.09.04. A TRUST GOLD fő üzleti tevékenysége mostantól a fizikai aranykereskedelem az ún Safe Trade rendszerben. Az új tevékenység nyeresége meghaladhatja az évi 250 milliárd forintot. Az új tevékenységből a vásárlók is részesednek a pool rendszeren keresztül.

Új korszak kezdődik a TGI életében – Bootup és a zambiai bányászat

Szerző: | okt 18, 2025 | Bányászat, Egyedülálló, Partnerek

Új korszak kezdődik a TGI életében – jelentette be Helmut Kaltenegger úr a TGI AG alapítója és főrészvényese csütörtökön (2025.10.16.) este a TGI élő adásában.

Bevezető:

Kaltenegger úr a bevezetőjében elmondta, hogy a TGI gyorsan fejlődik, és jelenleg két lábbal taposnak a fékbe, mert az üzlet sokkal gyorsabban növekszik, mint azt remélték volna. A biztonság minden eddiginél nagyobb, arany is van több évtizedre, de sok feladat van még, amit el kell végezni. A növekedés egyik mozgatórugója a vásárlók ajánlása – egyre több vásárló ajánlja a TGI-t ismerőseinek, családnak és barátoknak.
A növekedés miatt a konkurencia egyre féltékenyebb és még mindig azt akarják bizonyítani, hogy amit a TGI csinál, az nem működhet. Pedig már nyilvánvaló, hogy működik, hiszen 5. éve az aranyipari partnerek óriási profitot termelnek, amiből könnyedén ki tudják fizetni a vásárlók éves 24-48%-át.
A TGI rengeteget küzdött az elmúlt években és minden küzdelemből nyertesen jött ki. Az idén év végén bankfüggetlenné válik, így akár 100-szor ennyi partnert és vevőt is ki tud majd szolgálni, nem kell többé megfelelni más bankoknak.
A Bootup Africa-val való együttműködésnek köszönhetően azonban egy új dimenzióba lép a vállalat, hiszen így már 1 millió hektrányi bányászati területen bányászhatnak aranyat a vállalatok, a bányászatot pedig saját – minden eddiginél hatékonyabb – bányászati gépekkel végzik majd.
A konkurencia erre is azt mondja, hogy megint egy újabb hamis cég, …  Ezek az emberek egyszerűen nem értik, vagy nem akarják érteni, hogy miről szól ez a vállalkozás és, hogy milyen nagy jelentőséggel bír amit csinálnak és, hogy a TGI és partnerei miért segítenek az embereken.

Zambiában óriási, amit a Bootup csinál. Megszünteti az éhezést, fejleszti a mezőgazdaságot, munkahelyeket teremt és a bányászati profit felét a helyi „királyságoknak” adja. De nem csak Afrikában vannak szegények. Európában is egyre több a szegény és egyre többen küzdenek pénzügyi gondokkal, egyszerűen kiszipolyozzák az embereket. Európában a TGI segít a maga módján – a kedvezmények és partneri együttműködés jelentős segítséget nyújt már most is tízezrek számára és a partner programon keresztül pedig plusz megélhetési forrást is biztosít.

November közepén pedig érkezik a régóta emlegetett „bomba”. A TGI már egy éve dolgozik egy projekten, amit titoktartás övez. Kaltenegger úr elmondta, hogy a kihirdetést követően a vásárlók 90%-a biztosan felugrik majd örömében.
A TGI-nek nem célja, hogy mindenki kedvére tegyen – fogalmazott Kaltenegger úr. A cél, hogy egy hosszú távon is fenntartható és biztonságos üzletet építsenek lépésről lépésre, ami sokak számára nyújt biztonságot és teremt passzív bevételi lehetőségeket.A TGI folyamatosan és nyíltan kommunikál. Mindig nyilvánossá teszi mikor-mi történt és mi várható a TGI üzletében – közzéteszik a tényeket.
A TGI sem mindenható – fogalmazott Kaltenegger úr. Történhetnek dolgok, a gazdaság már csak ilyen, de most már kijelenthető, hogy „a meglévő háttérrel biztonságban vagyunk. Egy család vagyunk” – a TGI, a partnerek és az ügyfelek.

 

BOOTUP AFRICA LIMITED

A TGI TV-ben rövid szünet után vendégként köszöntötték a Bootup Africa alapítóját, Michel-t, aki mesélt arról, hogy az általa fejlesztett aranybányászati gép miért olyan különleges, miért ez a világ legmodernebb aranybányászati gépe jelenleg.

Michel elmondta, hogy az aranybányászat kapcsán mindig is zavarta, hogy mérgeket használtak, feleslegesen szennyezték a földeket és a talajvizet. Évtizedek óta ugyan azt az eljárást alkalmazták mindenhol a világon. A nagyvállalatok nem törődtek és törődnek a helyi emberekkel. Ezen akart változtatni és megtalálta a megoldást.
A Bootup Africa együttműködik a helyi „főnökökkel”, a kormánnyal. Segítik a mezőgazdaság fejlődését egy speciális és környezetbarát talajjavító gyártásával.
Az aranybányászati gép 0,07 mm-es port készít a talajból és a kőzetekből, majd vízben a gravitációt kihasználva kinyerik belőle az aranyat (ami lesüllyed, mert 20x nehezebb, mint a normális föld). Ez egy egyszerű mechanikus folyamat, nincs szükség cianidokra.
A gép 150 méter hosszú és számos eltérő sebességű szállítószalag található benne, a végén pedig centrifugálás és rázóasztal segítségével elválasztják a földet a közettől. Az így kapott földet még értékesebbé teszik (hozzáadnak egyéb anyagokat). A bányászati hulladékból így értékes talaj lesz, amivel támogatni tudják a helyi gazdákat.
A Bootup támogatja a helyieket, cserébe bányászati licenszekhez jut. Ez egy etikus folyamat. Így született meg az etikus arany fogalma is, ami páratlan a világon.

A gépek működtetése nem igényel emberi erőforrást, de van egy 6-7 fős személyzet, aki felügyeli a működést, ha esetleg valami baj van. A markológépek akár 60 cm átmérőjű darabokat is a gépbe dobhatnak. Ha ez megtörténik, akkor az problémát okozhat. Ezért több gépet használnak, amik előkészítik a kőzetet, majd végül a 60 cm-es kőzetből 0,07 mm lesz (más bányászati megoldások 5 mm-el tudnak dolgozni).
A gépeket szállítószalagok kötik össze, mindegyiknek más a sebessége. Az első gép 10 tonna kőzetet képes kezelni.
A végén pedig ott a hulladék… ami mások számára hulladék az nekünk értékes föld. A gazdák ingyen kapják ezt a termékeny talajt, ami olyan jó minőségű, hogy 5 évig nem kell műtrágyát használni, a növekedési faktor pedig háromszoros.

Michel elmondta, hogy korábban sok évet töltött Kínában, jelenleg pedig Kína piacvezető gépgyártó vállalata -, aki a piac 80%-át uralja – gyártja a Bootup bányászati gépeit. Ez a vállalat lett a Bootup egyedi bányászati gépének kizárólagos gyártója. A világszabadalom és a kínai óriás gépgyártó vállalat stabil hátteret biztosít hosszú távon.

Az első gépek már úton vannak és Zambiában lesznek üzembe helyezve. Ez jó referencia lesz a kínai gyártónak is, ahova majd hozhatja az ügyfeleket, akiknek további gépeket értékesítenek.
A gép teljesítménye már nem kérdés. Tesztüzemben már kiválóan teljesített. Hamarosan érkeznek a kínai gyártó szakemberei, akik kiképzik a helyi gépészeket és a termelést csak akkor kezdik meg, ha már mindenki tudja a dolgát. A telepítést német és kínai mérnökök irányítják, szóval biztosan minden jól fog működni.
A korábbi 100 gépre leadott előrendelést a Bootup most kicsit megnövelte a TGI-vel való partnersége miatt, így a TGI bányáiban is hamarosan megjelennek majd a gépóriások.

Szó esett a TGI 600 tonnáról szóló jelentéséről is. A jelentés alapja a geológusok által vett mintavételezés. Méterenként 3 méter mély lyukakat fúrnak egy rács mentén, majd mennek tovább és a bányászati terület számos pontján mintavételeznek. A méréseket független geológus és egyetemi szakemberek végezték, nem saját szakemberek. A szakértői vélemények alapján készül el a világszerte alkalmazott NI43-101 jelentés, ami igazolja, hogy a bányászati vállalatoknak mekkora vagyona van a földben, ásványi kincsekben (jelen esetben aranyban). Az ún. Bankable jelentés alapján a bankok hitelt adnak a vállalatoknak.

A Bootup Africa Limited bár fiatal vállalat, Zambiában regisztrálva, bányászati és export engedéllyel, létrejöttét sok éves munka előzte meg. A Bootup olyan megállapodással rendelkezik a kormánnyal, amivel ezelőtt senki más.
Az új gépek mindent megváltoztatnak. 10 évnyi precíz előkészület, tökéletesítés és tesztelés után hamarosan elindulnak az új generációs bányászati gépek, aminek következtében ez lesz a világ valaha volt egyik legnagyobb aranybányája. Ezzel a Bootup történelmet ír. Ez már az idei évben meg fog történni.
2026-ban a tervek szerint legalább 30 gépet tervez üzembe helyezni a vállalat. Bár a kínai gyártó a világ többi aranybányászati cégének is gyárt majd gépeket, a Bootup mindig elsőbbséget élvez majd. Amikor néhány éve Zambia elnöke Kínába utazott és a kínai elnökkel találkozott, Michel is jelen volt – „egyetlen fehéremberként”, ahogy fogalmazott. A találkozó nagy jelentőséggel bír, hiszen a Bootup elnyerte a kínai elnök támogatását. Kína és Zambia elnökének a támogatása lehetővé teszi, hogy a Bootup támogassa Zambiát (munkahelyeket teremtsen, biztosítsa a mezőgazdaság fejlődését, anyagilag támogassa a helyi „királyságokat”) és támogassa a zambiai kormányt (adók formájában).

Zambiai egy békés ország. Nem voltak háborúk és bár korábban britt gyarmat volt, a brittek (békés úton) jóváhagyták a függetlenség kikiáltását. Nem volt forradalom, nem volt háború. A zambiai emberek hihetetlenül kedvesek, udvariasak és dolgozni akaró emberek. „Fantasztikus hangulat uralkodik az országban” – fogalmazott Michel, és ez generációk óta tart. Mindent egymásért és együtt csinálnak az emberek.
A zambiai kormány mellett a Bootupnak megállapodást kellett kötnie a Zambiában található 270 ún. királyság „főnökével” (királyával) is. Ezek az országon belüli királyságok, egyfajta fejedelemségek generációról generációra öröklődnek. Ezeket a királyságokat a Királyok Háza irányítja, ahol az 5 legerősebb király ül. A Bootupnak az elmúlt 10 évben sikerült elérnie, hogy megállapodott a királyokkal. A Bootup szerződést kötött a „királyságokkal”, hogy az aranybányászat bevételét megossza velük.

A TGI és a Bootup most egyesítette az erőforrásait, aminek köszönhetően minden eddiginél nagyobb mértékben tudnak növekedni.

Akik ezután is szkeptikusok maradnak, azok valószínűleg még mindig nem értik, hogy mit is csinál a TGI és partnerei és, hogy mikinét reformálták meg az aranyipart, hogy miként segítenek az embereknek több földrészen.

Az, amit a TGI és partnerei eddig létrehoztak, páratlan az egész világon, amit pedig a Bootup Africa-val fog létrehozni, másolhatatlan lesz.
A TGI és partnerei egyedülálló lehetőséget kínálnak az embereknek, páratlan biztonság mellett.

 

 

TGI – Okosabb módja az arany vásárlásnak

Böngésszen cikkeink között és tudjon meg többet

Az aranyprofit.hu weboldalon megjelenő cikkek az oldal szerkesztője által létrehozott tartalom, aminek célja, hogy rámutasson az arany gazdasági szempontból fontos szerepére és bemutassa a TGI AG által elérhetővé tett kedvezményes befektetési arany vásárlási modellt, a vállalatot és hírt adjon a vállalat fejlődéséről. A TGI-vel kapcsolatos információk a vállalat hivatalos csatornáin nyilvánosan közzétett képi és szöveges tartalmai alapján készült. A cikkekben szereplő tartalom nem minősül a TGI AG hivatalos közleményének, a cikkeket a TGI nem ellenőrizte. A szerző ellenben mindent megtesz annak érdekében, hogy az itt leírt információk valós és hiteles információk legyenek. Amennyiben bármely itt megjelenő cikkben olyan állítást talál, ami az ön véleménye szerint nem fedi a valóságot, kérem jelezze azt nekünk a hello@aranyprofit.hu email címre, hogy ellenőrizhessük és szükség esetén javíthassuk azt. 

24 karátos befektetési arany kedvezménnyel!
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.