A TGI TV 2026.04.30.-i adása egy nagy érdeklődés mellett zajló TG AG rendezvényen készült. A műsorvezető Manuel kiemelte, hogy a rendezvény előző este kezdődött Jürgen Obersteiner szervezésében, és külön megköszönte neki, hogy a csapatával együtt ilyen nagy létszámú eseményt hozott létre. Elhangzott, hogy az elmúlt hónapokhoz képest is jelentősen nőtt a résztvevők száma, és sok új érdeklődő is megjelent.
A rendezvény főszereplője Helmut Kaltenegger úr volt, a TGI alapítója, aki a beszédében reagált azokra a médiavádakra, amelyek szerint a cég ügyfelei „károsultak”. Azt mondta, számára érthetetlen, hogy ha az emberek valóban veszteséget szenvedtek volna, akkor miért térnek vissza újra és újra a rendezvényekre, miért maradnak ügyfelek, és miért vesznek részt ekkora számban az eseményeken.
Kifejtette, hogy a médiában évek óta folyamatosan támadják a TGI/TG AG működését, rendszeresen Ponzi-rendszernek, piramisjátéknak vagy hólabda-rendszernek nevezve azt. Elmondása szerint azonban ezek a vádak szerinte mostanra összeomlottak, mivel a vállalat egy nemzetközi könyvvizsgálói jelentéssel igazolta, hogy az ügyfelek aranya valóban fizikailag rendelkezésre áll és elkülönítve van tárolva. Hangsúlyozta, hogy két független auditor személyesen ellenőrizte az aranykészleteket, és megerősítették azok létezését.
Helmut hosszasan beszélt arról is, hogy a médiában újabb és újabb kritikák jelennek meg, miután a korábbi állításokat szerinte már nem lehet fenntartani. Miután bebizonyosodott, hogy az arany valóban létezik, a kritikák szerinte arra helyeződtek át, hogy az arany egy része úgynevezett dore rudak formájában található meg, nem pedig teljesen finomított 999,9-es aranyként. Erre reagálva kijelentette, hogy a vállalatnak még a szükségesnél is több aranytartaléka van, és a dore rudakat később finomarannyá alakítják át.
Beszédében azt is hangsúlyozta, hogy a média folyamatosan újabb támadási felületeket keres. Példaként említett egy lipcsei bloggert vagy újságírót, aki állítása szerint havonta több tucat negatív cikket publikál a cégről. Helmut szerint ez már nem újságírás, hanem tudatos lejárató kampány, ezért közölte, hogy a vállalat ügyvédei sorozatos jogi lépéseket tesznek az ilyen támadásokkal szemben. Azt mondta, minden egyes új cikkre jogi feljelentéssel reagálnak majd.
Az esemény egyik legfontosabb része az volt, amikor Helmut részletesen ismertette a vállalat üzleti modelljét. Elmagyarázta, hogy az ügyfél aranyat vásárol, a cég pedig ezt az aranyat a partnerbányászati vállalattól szerzi be. Elmondása szerint a kitermelési költségek körülbelül 30%-ot tesznek ki, így a fennmaradó összegből további bányászati fejlesztéseket, eszközvásárlásokat és fizikai aranykereskedelmet finanszíroznak. Állítása szerint ebből a modellből rendszeresen profit keletkezik, amelyből az ügyfelek kedvezményeit és jutalékait fizetik.
Helmut többször hangsúlyozta, hogy hét éve minden kifizetés pontosan történik, és sok ügyfél már több alkalommal is megkapta a szerződésben vállalt aranymennyiséget. Kiemelte, hogy szerinte a médiában dolgozók nagy része nem érti a rendszer működését, mégis rendszeresen bírálják azt.
A rendezvény során a közönséget is bevonták az élő adásba. A műsorvezető megkérte azokat, akik már vásároltak aranyat a cégnél, hogy emeljék fel a kezüket, majd azokat is, akik már megkapták a fizikai aranyukat. A teremben nagyon sokan felálltak, amit hangos taps és ováció követett. Ezután külön rákérdeztek arra is, hogy a résztvevők valóban 999,9-es finomságú aranyat kaptak-e kézhez, mire a közönség igennel válaszolt.
A beszélgetés során többször szóba került a német pénzügyi felügyelet és a szabályozási környezet is. Helmut szerint Németország speciális szabályozásokat alkalmaz, ezért bizonyos marketing- és kedvezményrendszereket módosítani kellett, de hangsúlyozta, hogy a vállalat alkalmazkodik ezekhez az előírásokhoz.
Az esemény végére a hangulat kifejezetten érzelmessé és harciassá vált. Helmut kijelentette, hogy ha akár egyetlen ügyfél sem kapná meg a neki járó aranyat, akkor ő maga sem állna ki a közönség elé. A közönség erre hosszú tapssal reagált.